"Kutyakomédia"
Jobbik: szánalmas a kormánypártok és az "egyesült baloldal" nagykoalíciója
A Jobbik szerint szánalmas, ahogyan a kormánypártok és az "egyesült baloldal a megfelelési kényszer hatására nagykoalícióba szerveződik".
2012.11.29 14:12MTIErről Volner János beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján. A jobbikos politikus arra a hírre reagált, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP vezetője és az Együtt 2014 Választói Mozgalom nevében Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesület első embere is felszólal azon a vasárnapi demonstráción, amelyet a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői kijelentése elleni fellépésül kezdeményezett a Facebookon a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány.
A Tömegtüntetés a nácizmus ellen címmel a Kossuth térre meghirdetett eseményt - a közösségi oldalon olvasható információk szerint - a szervezet kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezi. Volner János "szánalmas kutyakomédiának" nevezte azt, hogy az ellenzéki pártok a kormányoldallal közösen vesznek részt a fenti szervezetek által szervezett eseményen.
A jobbikos politikus gratulált a Fidesz politikusainak ahhoz, hogy nyíltan felvállalják a Bajnai Gordonnal és a Mazsihisszel alkotott nagykoalíciós tüntetést. "Így legalább mindenki láthatja, hogy ki kivel van és ki kinek próbál megfelelni" - fogalmazott Volner János.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


