"A mai kártékony rezsim lebontásához"
Együtt 2014: fontos, hogy az MSZP is összefogást akar
Az Együtt 2014 választói mozgalom fontos fejleménynek tartja, hogy ma már az MSZP is osztja azt, hogy a rezsim lebontásához és az új politikai korszak elindításához összefogásra van szükség.
2012.11.28 17:09MTIA Haza és Haladás Egyesület, a Milla Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom alkotta együttműködés szerdán arra reagált így az MTI-nek, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke bejelentette: a szocialisták szakpolitikai tárgyalásokat kezdeményeznek a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel, ami a jövő év végére elvezethet a közös jelölt- és listaállításig, azaz egy választási szövetség létrehozásáig.
Az MSZP nyolc politikai erőt keresett meg, köztük az Együtt 2014 alaptóit.
A választói mozgalom ezzel kapcsolatban azt írta közleményében: az Együtt 2014-et eleve az a felismerés hívta életre, hogy a "kudarcot kudarcra halmozó kormánytól" csak széles választói összefogással lehet megszabadulni.
"Összefogásra van szükség a mai kártékony rezsim lebontásához és a normális politika új korszakának elindításához is. Fontos fejlemény, hogy ma már az MSZP is osztja ezt a felismerést. Nyitottak vagyunk minden olyan kezdeményezésre, amely ezt a célt szolgálja, és amelynek alapja egy reális, összehangolt program" - közölték, hozzáfűzve, hogy kidolgozták elvi, erkölcsi alapelveiket, amelyek bármilyen együttműködés kereteit kijelölik.
Az Együtt 2014 alapítószervezetei ezen elvek alapján alakítják majd ki álláspontjukat a konkrétumokkal kapcsolatban - tudatta a választói mozgalom.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


