Garázdaság
A rendőrség vádemelést javasol Pars Krisztián ügyében
A Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság befejezte a Pars Krisztiánnal szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Szombathelyi Városi Ügyészségnek.
2012.11.16 15:08MTIA Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében - amelyben a rendőrség az olimpiai bajnokot csak vezetéknevének kezdőbetűjével említi -, azt is tudatták: a könnyű testi sértés vonatkozásában egy magánvádas eljárás megindítása miatt az iratokat a Szombathelyi Városi Bíróságra is továbbították.
Pars Krisztiánt a rendőrség garázdaság megalapozott gyanújával szeptember 21-én állította elő és gyanúsítottként hallgatta ki. A rendőrség korábban azt közölte, hogy Pars Krisztián szóváltás után bántalmazott egy postai alkalmazottat, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az olimpiai bajnok a nyugat.hu hírportálnak nyilatkozva tagadta, hogy hozzáért volna a férfihoz.
Rossz helyen parkolt, elállta egy postajármű útját, és azután keletkezett a szóváltás, hogy az álló autóban várakozó barátnőjét sértegette a sofőr - idézte fel a történteket a sportoló.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


