Beseorolás lesz a dolguk
Döntés született az új Filmszakmai Bizottság összetételéről
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere döntött az új Filmszakmai Bizottság összetételéről. A szervezet feladata az új filmek art kategóriába való besorolásáról szóló döntések meghozatala lesz.
2012.11.15 15:25MTIA bizottság tagja lett Gőzsy Katalin újságíró, Ozsda Erika dramaturg, színész, forgatókönyvíró, kulturális menedzser, Czirják Pál filmtörténész, Fodor Gergely producer, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöki kabinetfőnöke és Szilágyi Andor forgatókönyvíró, rendező. Feladatuk az art minősítést kérelmező filmek megtekintése, és az art minősítésére vonatkozó javaslat elkészítése lesz.
A bizottság mandátuma három évre szól, a tiszteletdíj évi bruttó 800 ezer forint - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóközleményében, amely emlékeztet arra, hogy a szervezet tagjait Balog Zoltán nyílt pályázati eljárást követően nevezte ki. A pályázat, amelyre összesen 35-en jelentkeztek, feltétele volt, hogy a jelentkező filmművészeti, filmtudományi vagy mozgóképtanári végzettséggel, illetve gyakorlattal rendelkezzen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


