Két verziót is vázolnak
A kormány dönt a felsőoktatás szerkezeti átalakításáról
A kormány dönt a felsőoktatás szerkezeti átalakításáról. A kabinet elé került minisztériumi előterjesztés két verziót is felvázol: az egyik közülük az integráció.
2012.11.10 18:20MTIAz oktatási államtitkárság azt írta, az Origo cikkének állításával szemben, miszerint "Hoffmann Rózsa legújabb terve a felsőoktatás átalakítására fennakadt a kormányon", az igazság az, hogy nem új tervről van szó. Mint felidézték, egy tavalyi kormányhatározat feladatul szabta az oktatásért felelős miniszternek, hogy az állami felsőoktatási intézmények által elkészített intézményfejlesztési tervek mérlegelését követően készítsen tervezetet a felsőoktatási intézményhálózat átalakítására, és azt terjessze a kormány elé 2012. december 1-ig.
Kitértek arra is, hogy a cikk azon állítása sem felel meg az igazságnak, mely szerint az oktatási államtitkárság Orbán Viktor miniszterelnök ellenében erőltetné az integrációt. Október közepén Debrecenben, a Magyar Rektori Konferencia ülésén a miniszterelnök kifejezetten kérte, hogy az előterjesztés kerüljön a kormány elé - ahogyan azt a fent említett kormányhatározat kötelező jelleggel elő is írta az Emberi Erőforrások Minisztériumának. A Miniszterelnökség az anyagot megkapta, annak alapján alakította ki a véleményét.
Az előterjesztés két verziót vázol fel: az egyik közülük az integráció. A kormány dönti majd el, hogy melyik változatot támogatja - fogalmaztak a közleményben. Rámutattak arra is, hogy a kormányüléseken Hoffmann Rózsa nem vesz részt. Mivel a kormányülésekre a tárcák vezetőit hívják meg, az oktatásügyet az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán képviseli.
Az Origo arról írt pénteken, hogy négy vidéki főiskola - a Nyíregyházi és a Szolnoki Főiskola, illetve a bajai Eötvös József és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola -, valamint a Semmelweis Egyetem (SE) Testnevelési és Sporttudományi Kara is megszűnne, és más intézményekbe olvadna a szerint a szerdán a kormány elé került javaslat szerint, amelyet az állami felsőoktatási intézményhálózat átalakításának irányairól készített az oktatási államtitkárság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


