Változtatás szükséges a várólisták tekintetében is
Jelentés az egészségügyi rendszerről
Csökkentek a régiók közötti ellátási különbségek a kórházi struktúra tavalyi átalakítása után, azonban pontosan definiálni kell az önkormányzatok egészségügyi ellátási kötelezettségét és annak mértékét, továbbá változtatás szükséges a várólisták tekintetében is - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter szerdán, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának ülésén.
2008.06.04 16:45MTIAz egészségügyi ellátórendszer működéséről szóló jelentés kapcsán a miniszter a bizottság előtt elmondta: ahhoz, hogy csökkenjen az egyes beavatkozásoknál a várakozási idő, a javaslat két megoldást vázol fel. Az egyik szerint az országos átlagnál rövidebb várakozási idő esetén egy kórház nem utasíthat el területen kívülről érkező beteget, a másik szerint pedig a 90 napja vagy annál régebben listán lévő páciensek - amennyiben ezt igénylik - igénybe vehetik más szolgáltató ellátását.
Megjegyezte: várólista korábban is létezett a különböző intézményekben, csak azok eddig nem voltak nyilvánosak, és a hazai várólisták adatai nagyban nem térnek el az európai átlagtól. A teljesítményvolumen-korlát (tvk) rendszerét nem kívánja megszüntetni, azonban változtatna azon a tárcavezető. A javaslat szerint az ellátandó lakossággal és feladattal arányosan kell a tvk-at megszabni. Szintén áttekintik a járóbeteg-ellátás területi ellátási kötelezettségeit is - mondta Székely Tamás.
Csáky Andrásnak (MDF) arra a kérdésére, hogy a tárcavezető milyennek értékeli a magyar egészségügyi ellátást, Székely Tamás úgy felelt: "változatos". Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény alapján 2007. április 1-től alakult át a kórházi struktúra Magyarországon. Az ellátást régiónkénti és intézményenkénti elosztása a Regionális Egészségügyi Tanácsok (RET) feladata lett volna, azonban a tanácsok nem tettek javaslatot, így Molnár Lajos akkor egészségügyi miniszter hirdette azt ki. Ennek alapján az aktív kórházi ágyak száma 25,4 százalékkal csökkent, ezek egy részét átcsoportosították a krónikus ellátásba.
A krónikus - rehabilitációs - ápolási ágyak száma összességében mintegy 31 százalékkal növekedett. A struktúraátalakítás során a 173 fekvőbeteg-gyógyintézet közül hat kórház és 12 kórház aktív fekvőbeteg ellátásának közfinanszírozása szűnt meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


