A szakszervezetek is tájékoztatást kapnak
Hivatalosan is: csoportos létszámleépítés az MTVA-nál
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hivatalosan is bejelentette a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szándékát a telephelyi illetékes munkaügyi központoknak és az üzemi tanácsi rendszer szereplőinek.
2012.11.09 14:07MTIErről a az MTVA sajtóirodája tájékoztatta pénteken az MTI-t.
A közlemény szerint az MTVA vezetősége az október 24-én tartott találkozókon előzetesen tájékoztatta a Központi Üzemi Tanács vezetőségét és az MTVA-ban működő szakszervezeteket a csoportos létszámleépítéssel kapcsolatos terveiről. Ez a folyamat a hivatalos bejelentéssel pénteken indult el.
Hozzátették, hogy emellett a szakszervezetek is tájékoztatást kapnak a tervezett intézkedésről. A csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó, a Munka Törvénykönyvében foglalt szabályok szerint a leépítésről szóló konzultációsorozat a legkorábban november 16-án kezdődhet meg - olvasható az MTVA közleményében.
Kapcsolódó írások:
- MTVA: az EMSZ jogilag nem létező szakszervezet
- Európa legjobb középülete lett az MTVA székháza és gyártóbázisa
- Tartalomszolgáltató mobilportált indít az MTVA
- Közönségszolgálati irodát nyit az MTVA
- MTVA-cáfolat az Index-cikkre: nem igaz, hogy irreálisan magas árat kérnek
- MTVA: dupla pénz a külhoni magyar alkotóknak
- Havi nettó 250 ezer forint jár a közmédia kiválóságainak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


