A közmédia napja
Közönségszolgálati irodát nyit az MTVA
Közönségszolgálati irodát nyit a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a VI. kerületi Nagymező utcában; az új intézményben a közmédia nézői és hallgatói személyesen mondhatják majd el a véleményüket az egyes műsorokról és tehetnek észrevételeket, javaslatokat.
2012.09.08 14:00MTIErről Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója beszélt a közmédia napja elnevezésű rendezvényen szombaton, a budapesti Millenáris parkban; a kötetlen beszélgetést a Kossuth Rádió a helyszínről élőben közvetítette. A vezérigazgató kiemelte, hogy az új irodának köszönhetően a hallgatók és nézők találkozási lehetőséget kapnak, ez pedig tovább segítheti a közmédia közösségi médiává válását.
Mint mondta, "megpróbálják kitapogatni", melyek azok a tartalmak és műsorok, amelyek a közszolgálatiságba beleillenek, és eltalálni, mire van szüksége a különböző rétegeknek, társadalmi csoportoknak. Kitért arra is, hogy elképzeléseik szerint a jövőben lehívhatóvá, elérhetővé akarják tenni a rádiótartalmakat is, valamint azokhoz kapcsolódóan webfilmeket készítenek a rádióstúdiókban az alkotókról és a műsorokról.
Így, amikor a látogatók a hallható tartalmakat letöltik, azok mellé látványt is kapnak, tehát a virtuális világon keresztül láthatóvá válik a média valóságos világa. Böröcz István elmondta, szeretnék, ha a közönséghez nem csak a közmédia csatornáin keresztül kapcsolódhatnának, ezért is tartják fontosnak a mostani, Millenáris parki rendezvényt is, amelyen a hallgatók és nézők személyesen is találkozhatnak a műsorkészítőkkel, illetve élőben is megmutathatják, miként készülnek az egyes televízió- és rádió műsorok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


