Letenyénél 371 centiméteres vízállást mértek
Másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a Murán
Másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Murán a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, miután Letenyénél szerdán 17 órakor 371 centiméteres vízállást mértek.
2012.11.07 19:54MTIA Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint lakosságvédelmi szempontból nincs lényeges következménye a készültségi fok emelésének, az eddigi intézkedések biztosítják az önkormányzati védvonalnak minősülő Muraszemenye védelmét.
A katasztrófavédelem korábban azt közölte, hogy a településen három helyszínen tizenöt köbméter homokot tárolnak és előkészítettek ötszáz homokzsákot. A védekezéshez a településen tíz polgári védelmi műszaki kézi mentő és tíz közmunkás vonható be, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a Mura teljes zalai szakaszára vonatkozóan nem lesz szükség további lakosságvédelmi intézkedésre.
Gaál Róbert, az igazgatóság központi védelemvezetője az MTI-t a nap folyamán arról tájékoztatta, hogy a Mura az elmúlt 24 órában mérsékelten, egyenletesen áradt, Letenyénél szerda hajnalban érte el az elsőfokú készültséget jelentő 330 centimétert. Murakeresztúron megjelent a víz a hullámtér területén, ezért a zsilipeket lezárták. Az igazgatóság gátőrei, műszaki szakemberei ezen a szakaszon is fokozottan járőröznek - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06