Délután tetőzik
Elsőfokú árvízvédelmi készültség a Murán
Hajnalban elérte az elsőfokú készültségi szintet és várhatóan délután tetőzik a Mura folyó Letenyénél.
2012.11.07 13:40MTIGaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezetője közölte: a folyó az elmúlt 24 órában mérsékelten, egyenletesen áradt, Letenyénél hajnalban érte el az elsőfokú készültséget jelentő 330 centimétert. Ezen a szakaszon az árhullám tetőzése délutánra várható, a becslések szerint 380 centiméter körüli vízállással. Murakeresztúron megjelent a víz a hullámtér területén, ezért a zsilipeket lezárták. Az igazgatóság gátőrei, műszaki szakemberei ezen a szakaszon is fokozottan járőröznek - tette hozzá.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján szerdán azt közölte, hogy a Mura mentén fekvő hat település közül a legnagyobb figyelmet Muraszemenye térségére, az önkormányzati védvonalra kell fordítaniuk. A védekezéshez a településen három helyszínen 15 köbméter homokot tárolnak és előkészítettek 500 darab homokzsákot. A védekezéshez a településen 10 polgári védelmi műszaki kézi mentő és 10 közmunkás vonható be, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a Mura teljes zalai szakaszára vonatkozóan nem lesz szükség lakosságvédelmi intézkedésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06