60-70 milliméternyi esőt jeleztek
Elsőfokú árvízvédelmi készültség a Rába szentgotthárdi szakaszán
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Rába szentgotthárdi szakaszán a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hétfő délután.
2012.11.05 16:40MTITájékoztatása szerint a vasárnap éjfélkor kezdődött intenzív esőzés miatt hétfő reggelig 30 milliméternyi csapadék hullott le a Rába nyugati vízgyűjtőin, estig pedig további 60-70 milliméternyi esőt jeleztek a folyó ausztriai szakaszán.
A Rába a szentgotthárdi szakaszon intenzív áradásnak indult, ezért a zsilipeket lezárták, és a gátőrök állandó figyelőszolgálatot tartanak. Ha az előre jelzett csapadékmennyiség lehullik, Körmendnél is árvízvédelmi készültséget kell életbe léptetni, illetve völgyi elöntésekre is számítani lehet - fűzte hozzá az igazgatóhelyettes.
Szimandel Dezső kitért arra: a Répce, a Pinka és a Gyöngyös szintén árad, ezeken a vízfolyásokon akár három méter feletti vízszintemelkedések is kialakulhatnak. Jelenleg Répcevisnél a Répce vízszintje egyméternyit, a Gyöngyös vízszintje pedig Kőszegnél kétméternyit emelkedett.
A vízügyi igazgatóság közlése szerint a Mura vízállása a magyar területen még nem emelkedett, Letenyénél stagnáló értéket mértek, az előrejelzések szerint komolyabb áradásra, az elsőfokú árvízvédelmi fokozatot meghaladó vízszintre szerdán kell számítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


