Az egyeztetést június 20-án folytatják
Nem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között
Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléséről a szerdán Herczog László közvetítő bevonásával megtartott egyeztetésen.
2008.06.04 11:10MTIAz egyeztetést június 20-án folytatják. A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára.
Ez egészült ki azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás, valamint a pénzügyminiszter által bejelentett további inflációnövekedést a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke a szerdai egyeztetést követően az MTI-nek úgy nyilatkozott, változatlanul nem tudtak egyezségre jutni.
Azért tűztek ki viszonylag hosszú időt a következő tárgyalásig, hogy legyen mód az egyeztetésre a tulajdonos képviselőjével a békés megoldás érdekében. A VDSZSZ alelnöke megismételte korábbi kijelentését, hogy ragaszkodnak követeléseikhez, továbbra is érvényben van a VDSZSZ sztrájk felhívása. A szakszervezet szeretne egyezségre jutni, de ha nem lesz eredmény a tárgyalásokon, nem marad más lehetőség, mint folytatni a felfüggesztett sztrájkot.
Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője a szerdai tárgyalás után elmondta: a vasúttársaság továbbra is tartja magát ahhoz, hogy sem jogi, sem gazdasági alapja nincs az irreális szakszervezeti sztrájkkövetelések teljesítésének. Sigulinszki Tibor elmondta, hogy az egyeztetésen Herczog László közvetítő általános megállapodásra való törekvést kért a felektől a még elégséges szolgáltatások ügyében, mivel a közszolgáltatási feladatot el kell ellátni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06