Az egyeztetést május 22-én folytatják
Nem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között
Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről szerdán.
2008.05.14 12:15MTIA szakszervezeti sztrájkfelhívás továbbra is érvényben van, ha nincs egyezség, akkor a munkabeszüntetés bármikor folytatódhat - jelezték a VDSZSZ vezetői a tárgyalás után. A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára.
Ez egészült ki azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás, valamint a pénzügyminiszter által bejelentett további inflációnövekedést a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke a szerdai egyeztetést követően az MTI-nek elmondta: a tárgyalás alulmúlta várakozásaikat. Azt remélték, hogy az új minisztérium felállásával a MÁV rugalmasságot fog mutatni, ezt azonban nem észlelték.
A VDSZSZ alelnöke megjegyezte, hogy a mellékvonalakat az idén nem fenyegeti veszély, a 12 érintett mellékvonalra a közszolgáltatási szerződést az év végéig a minisztérium megadja. A szakszervezet azt szeretné elérni, hogy a lehetőségeken belül ezeken a mellékvonalakon soron kívül fejlesztéseket hajtson végre a MÁV. Bárány Balázs elmondta: a szakszervezet a következő egyeztetésig a tulajdonossal is igyekszik tárgyalni. Úgy vélte, az új közlekedési miniszter nyilatkozataiból az olvasható ki, hogy igyekszik elérni "a tarthatatlan állapot rendeződését".
Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője szerdai tárgyalás után az MTI-nek elmondta: a szerdai tárgyaláson az álláspontok ismét nem közeledtek. A vasúttársaság a követeléseket nem tudja teljesíteni, mert annak sem jogi, sem gazdasági alapja nincs. A MÁV szóvivője szerint a szakszervezet továbbra sem kész a kompromisszumra. Az egyeztetésen érintőlegesen szóba került egy esetleges sztrájk alatt biztosított még elégséges szolgáltatás. A vasúttársaság továbbra is kitart amellett, hogy a munkába és iskolába járás minimális feltételeit biztosítani kell - hangsúlyozta a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


