A támogatott szervezetek megkötötték a szerződést
Emmi :1,3 milliárd forint támogatás a hajléktalanok ellátására
Országszerte összesen több mint 1,3 milliárd forint jut a hajléktalanok ellátásával foglalkozó szervezetek támogatására az Új Széchenyi Terv keretében tavaly kiírt pályázat alapján - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
2012.11.05 18:21MTIA Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság közleménye szerint tizenkét vidéki szervezet 680,7 millió forintot nyert, további öt budapesti pályázó 446,5 millió forint támogatásban részesült.
Mint írták: a támogatás többi között pszichiátriai, addiktológiai tanácsadásra, terápiára, önálló lakhatásra való felkészítésre, munkavállalásra, az olvasás, a szövegértés és az önértékelés fejlesztésére, a szakképzésbe bekapcsolódás támogatására, továbbá lakó- és munkahelyi beilleszkedésre fordítható.
A támogatott szervezetek megkötötték a szerződést, és megkezdődött a vállalt feladatok megvalósítása is - tették hozzá.
A közlés szerint a nyár elején az Új Széchenyi Terv keretében megjelent egy 105 millió forint összegű pályázat is, amelynek fő célja a hajléktalanok társadalmi integrációjának erősítése, az utcán élők számának csökkentése. A nyertesek szakmai konzultációkkal segítik majd a helyi szervezeteket és projektjeik megvalósítását, emellett továbbfejlesztik a korábban már kialakított szakmai hálózatot.
A pályázatra kecskeméti, soproni és budapesti szervezet adott be anyagot, ezek értékelése jelenleg is tart.
A hajléktalanokat segítő utcai szolgálatok támogatásával együtt a kormány 2012-ben összesen csaknem 8,5 milliárd forintot fordít a hajléktalan emberek ellátására - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06