PDSZ
Jön a pedagógussztrájk?
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint "riasztó a kormány magatartása", a pedagógusok között pedig sztrájkhangulat van, a tanárok rendkívül elkeseredettek.
2012.10.29 12:22MTIMendrey László, a PDSZ elnöke hétfőn budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, a pedagógusok 2013. szeptember 1-jei béremelése elmarad, miközben a kormányzat a köznevelési törvény megemelt munkaterhekről szóló paragrafusát nem vonta vissza, tehát a tanárok órabére csökken.
Úgy fogalmazott: nem tudja értelmezni a kormánynak azt a mondatát, miszerint most nem tudják bevezetni a pedagógus-életpályamodellt, mert a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé, de ha úgy alakulnak a mutatók, mindent megtesznek azért, hogy mégiscsak bevezessék.
Utalt arra: a hétfői az utolsó nap arra, hogy a kormányfő válaszoljon a négy pedagógus-szakszervezet által alakított sztrájkbizottság hivatalos levelére. Ebben azt követelték, hogy a közszféra bértáblájában 20 százalékos emelést hajtsanak végre január 1-jével, illetve halasszák el az iskolák államosítását és függesszék fel a pedagógus-életpályamodell bevezetését. Közlése szerint annak örülnének, ha "értelmes tárgyalás kezdődhetne" a megegyezésről.
Mendrey László azt mondta, az államnak presztízsberuházásokra van pénze, csak a pedagógusok béremelésére nincs. Az iskolák államosításáról szólva hozzátette: "erőltetetten hoznak létre egy új rendszert", ami "pénzkidobás". Kitért arra, hogy az értelmiségi átlagfizetésnél 70 ezer forinttal kevesebb a pedagógusok átlagosan bruttó 150 ezer forintos fizetése, miközben a legutóbbi PISA-felmérések szerint a diákok jobban teljesítettek a korábbinál, ami a pedagógusok érdeme.
Ercse Krisztina, a Szülői Hálózat tagja bejelentette: csatlakoznak a sztrájkbizottság követeléseihez, s a kormánytól azt kérik, hogy a pedagógusoknak teremtsen megfelelő munkafeltételeket. Azt szeretnék, hogy a kormány a gyerekekre költse azt a pénzt, amit az átalakításra fordítanak - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


