Másodjára változhat az alaptörvény
Alkotmányba emelhetik a választási regisztrációt
A választási regisztráció főszabályainak alkotmányba emeléséről szavazhatnak a képviselők az Országgyűlés mai ülésnapján.
2012.10.29 08:33MTIA Ház 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, ezeket az interpellációs blokk követi. A határozathozatalok során elsőként a Volánbusz-bizottság jelentését fogadhatják el, amely a társaság 2003-ban indult reorganizációs programját minősíti.
Ezt követően második alkalommal módosíthatják az év elején hatályba lépett új alaptörvényt. A fideszes Lázár János által benyújtott javaslat eredetileg csak a választási regisztráció lehetőségét teremtette volna meg az alaptörvényben, de az indítványba később, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának kezdeményezésére a feliratkozás részletszabályai is bekerültek.
Így, ha a parlament elfogadja az előterjesztést, az alaptörvénybe kerül, hogy a Magyarországon lakó választók csak személyesen vagy elektronikus úton, míg a belföldi lakcímmel nem rendelkezők levélben is regisztrálhatnak.
Alkotmányos erejű rendelkezés lehet emellett az is, hogy a névjegyzékbe vétel a választás vagy népszavazás napját megelőző tizenötödik napig kérelmezhető. Akik ezt elmulasztják, azok nem adhatják le szavazatukat. A választási névjegyzéket ezenkívül minden rendes parlamenti választás előtt újra el kell készíteni.
E mellett elfogadhatják a kormány postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslatát is, majd az esti órákban tárgyalni kezdhetik egyebek mellett a földgázellátásról és a nemzeti vagyonról szóló kormánypárti törvénymódosító javaslatot.
Kapcsolódó írások:
- LMP: őrültség bevezetni a választási regisztrációt
- MSZP-platform: tiltakozó aláírásgyűjtés több témában
- Előzetes regisztráció: az uniós alapjogi biztoshoz fordul a DK
- Az alkotmány rögzítheti a választási regisztráció alapvető szabályait
- Folytatódik a vita a választási regisztrációról
- Őskori módon, vagy korunkbeli info-tech eszközökkel?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


