Különben elmennek
Jobbik: tisztességes bér kell az orvosoknak, szakápolóknak
A Jobbik szerint tisztességes kezdő szakorvosi bér és kiszámítható életpályamodell kell az orvosoknak és a szakápolóknak, hogy ne külföldön vállaljanak munkát - közölte Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.
2012.10.28 13:47MTIA kivándorlással szemben a Jobbik szerint három fronton lehet harcolni: az oktatás ingyenessé tételével, a lakhatás megkönnyítésével, valamint a munkahelyteremtéssel - mondta Z. Kárpát Dániel.
Az ellenzéki politikus szerint 2012 lehet az a "fekete év", amikor a legtöbb orvos és szakápoló hagyja el Magyarországot.
"A közhangulat és a jövőkép teljes hiánya miatt Magyarország aktív, dolgozni képes, jól képzett lakosságának igen nagy hányada kacérkodik a kivándorlás gondolatával" - fogalmazott.
Szakértői becslésekre hivatkozva azt mondta, már 200-300 ezer közé tehető "azon dolgozók létszáma", akik az utóbbi húsz évben hagyták el Magyarországot.
Ez egy háborús veszteségekhez mérhető adat, ami már nemzetgazdasági szinten is problémákat jelent - tette hozzá.
Mint mondta, láthatóan üzletág létesült a munkaerő külföldre csábítására. A kormány ezzel szemben ellenerőt lényegében nem támaszt.
Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta: ezeknek az embereknek Magyarországon kellene boldogulási lehetőséget teremteni.
Az utóbbi évtizedben 4000-5000 orvos távozott Magyarországról - jegyezte meg. Közölte, a Jobbik az "átfogó jövővédelmi csomagjával mindent megtesz azért, hogy ezt a negatív tendenciát megfordítsa".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06