Az orvosképzésről
A rezidensek egyeztettek Balog Zoltánnal
Az orvosi szakképzés tanrendjének felülvizsgálatára eseti bizottság felállítását javasolta a Magyar Rezidens Szövetség vezetősége csütörtökön a Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel folytatott egyeztetésen.
2012.10.18 16:49MTIPapp Magor, a rezidensszövetség elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta: a miniszter támogatta kezdeményezésüket, hogy a közeljövőben munkához láthasson az új testület. Az orvosképzést az egyetemtől a szakképzés végéig egy egységnek kellene tekinteni, mielőbb meg kellene határozni az orvosi kompetenciákat és az életpályamodell további lépéseit. 2013-ban folyatódnia kell a bérrendezésnek, ezzel párhuzamosan pedig hozzá kell kezdeni a hálapénz rendszerének felszámolásához is - fejtette ki Papp Magor, hozzátéve: a fiatal orvosok nagy része - megfelelő bérezés mellett - szerződésben utasítaná el a hálapénzt.
Papp Magor szerint a külföldön dolgozó magyar orvosok hazajövetelében a hálapénz is komoly gátat jelent. Mint elmondta, jelenleg több mint ötezer magyar orvos dolgozik külföldön. A velük készített felmérésre hivatkozva Papp Magor azt mondta: többségük hazacsábítható lenne, ha folytatódna a bérrendezés, és biztosítanák a megfelelő szakmai előmenetelt. Ezen felül a Magyar Rezidens Szövetség - idén harmadik alkalommal - elkészítette felmérését a frissen végzett orvosokkal is.
E szerint a korábbi kutatásokhoz képest némileg csökkent a kezdő orvosok elvándorlási szándéka. A fiatal orvosok várják a kormányzat következő lépéseit a bérrendezés, a hálapénz felszámolása és a szakképzés minőségének javítása tekintetében. Papp Magor e tekintetben "kedvező elmozdulásnak" nevezte, hogy Szócska Miklós egészségügyi államtitkár ígérete szerint a dohánytermékek megnövelt jövedéki adójának bevételét a bérrendezésre fordítják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


