Januárban

Jövőre várható ítélet a tábornokok vesztegetési perében

Jövő év elején várható ítélet a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsán a vesztegetéssel vádolt magas rangú katonák és polgári alkalmazottak büntetőperében.

2012.10.26 14:24MTI

Vadócz Attila, a Somogy Megyei Bíróság szóvivője közölte: a tanácsvezető bíró által korábban jelzett időponttól eltérően mégsem decemberben, hanem jövő januárban lesz a következő - háromnaposra tervezett - tárgyalássorozat. Akkor kerül sor a perbeszédekre, és a vádlottak is élhetnek felszólalással az utolsó szó jogán - mondta a szóvivő, hozzátéve: ezután, de már más időpontban hoz ítéletet a katonai tanács. 

A Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) három dandártábornok, hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy ellen emelt vádat költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt. (A vádat azóta - a szervezeti átalakulás során megszűnt BKÜ jogutódjaként - a Központi Nyomozó Főügyészség képviseli.) 

Az ügyészség szerint a vádlottak - a Honvédelmi Minisztérium (HM) intézményeinek vezetői és alkalmazottjai - 2002 és 2010 között összesen több mint kétszázmillió forintot kértek, kaptak több, a tárcának beszállító vagy arra pályázó cég vezetőjétől. A büntetőügy tárgyalása január 30-án kezdődött a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsán. (Az eredetileg a Győri Törvényszékhez utalt ügyet ott nem tudták tárgyalni, mivel a két ülnöknek dandártábornoknak kell lennie, és ezt a feltételt nem tudták teljesíteni.) 

Kaposváron Ifkovics Béla hadbíró ezredes tanácsvezető bíró mellett Mergancz Sándor somogyi és Soczó László tolnai rendőrfőkapitány, dandártábornok volt az ülnök. Mergancz Sándort - aki új beosztásba került - októberben Tiborcz János dandártábornok, Vas megyei rendőr-főkapitány váltotta. 

A vádirat szerint a három dandártábornok - L. I. A. első-, H. A. negyed- és O. J. tizenhatodrendű vádlott - megegyezett abban, hogy a HM általuk vezetett részlegének - ezek a Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal Nemzetközi Igazgatóság, a védelemgazdasági főosztály, valamint a Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóság (2005 áprilisától Nemzetközi Rendezvényszervező Hivatal) - különböző szolgáltatást nyújtó társaságoktól a nekik nyújtott megrendelések fejében a HM által kifizetett összegek egy részét visszakérik. 

A vádhatóság szerint az ötletadó az elsőrendű vádlott volt. A cégektől kapott összegből 20 százalékot elkülönítettek a közös költségekre, a fennmaradó részt pedig elosztották. Ez változott, miután a harmadrendű vádlott, N. D. közreműködésével bevonták Fapál László másodrendű vádlottat, aki 2004 decembere és 2006 júniusa között a HM közigazgatási államtitkára volt, és aki az ügyészség szerint a visszaosztott pénz felét kérte, így összességében több millió forintot kapott.

A védők közül a vádirat ismertetésekor többen is felvetették, hogy noha a vádirat bizonyítékok sorát hozza fel, azok egyetlen ember, a HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatósága gazdasági alosztályának vezetésével 2001-ben megbízott dandártábornok, O. J. vallomásán alapulnak. (O. J. szolgálati viszonyát Áder János köztársasági elnök - Hende Csaba honvédelmi miniszter előterjesztésére - méltatlanság megállapítása miatt ez év május 4-ei hatállyal megszüntette. Az erről szóló határozat augusztus 2-án jelent meg a Magyar Közlönyben.) 

A katonai tanács az elsőrendű vádlott védőjének, Zamecsnik Péternek a kezdeményezésére korábban tanúként meghallgatta Juhász Ferenc egykori honvédelmi minisztert, aki 2002 májusától 2006 június 9-éig volt a szaktárca vezetője. A szocialista országgyűlési képviselő tagadta, hogy pénzt fogadott volna el. Leszögezte: nem tudott visszaosztott pénzekről. Arról, hogy whiskys dobozban vitt volna neki pénzt az államtitkár, miként ezt O. J. állította, azt mondta: "népmesei elem". Az idei utolsó, kétnapos tárgyalás pénteken iratismertetéssel zárult, miután előző nap igazságügyi elmeorvos szakértőket és még hat tanút hallgatott meg a bíróság.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.