IMF/EU
Varga: egyáltalán nincs szó a tárgyalások megszakadásáról
Egyáltalán nem szakadtak meg Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság között zajló hiteltárgyalások.
2012.10.26 13:58MTIA miniszter arra reagált, hogy egyes magyar médiumok szerint a nemzetközi hitelezők és a magyar tárgyalódelegáció közötti tárgyalások "szakítás közeli állapotba" kerültek, a többi között a magyar kormány által október elején indított, a hiteltárgyalásokról szóló médiakampány miatt. Varga Mihály elmondta: az IMF és a Világbank tokiói közgyűlésén a magyar delegáció tagjainak tárgyalásain óhatatlanul szóba került a médiakampány ügye, de a nemzetközi szervezetek professzionális módon állnak a tárgyalásokhoz, így az nem befolyásolja érdemben a hiteltárgyalások folytatását.
A tárca nélküli miniszter a cikkekre utalva elmondta: az féligazságokat, szubjektív megállapításokat tartalmaznak. "Hogy ez az újságírón vagy az információadón múlt, nem tisztem megállapítani" - fejtette ki. Varga Mihály a folyó egyeztetésekről elmondta: éppen ezen a héten tájékoztatta az IMF főtárgyalóját a nemzetgazdasági miniszter által az elmúlt héten bejelentett intézkedésekről. Most ezeket az új intézkedéseket értékelik - tette hozzá. A magyar tárgyalódelegáció vezetője szerint nem várható, hogy azelőtt folytatódnának a tárgyalások, hogy az Európai Bizottság november 7-én nyilvánosságra hozza új, őszi makrogazdasági előrejelzéseit.
"November 7-ig biztos, hogy érdemi dolog nem történik, addig szerintem a valutaalap is átvizsgálja döntéseinket" - fogalmazott a miniszter. A tárca nélküli miniszter szerint némi véleménykülönbség érzékelhető a két tárgyalópartner között. Mint mondta, az Európai Bizottság sokkal fontosabbnak tartja a három százalék alatti hiányt, míg a valutaalap inkább az intézkedések minőségére, a strukturális átalakításokra teszi a hangsúlyt. A magyar gazdasági és pénzügyi mutatók kedvező alakulását idézve Varga Mihály hangsúlyozta, ezek azt mutatják, hogy a kormány fontosnak tartja a pénzügyi egyensúlyt.
"A kérdés az, hogy a növekedés ösztönzésére milyen lépések szükségesek, hiszen a magyar gazdaság egyik legnagyobb gondja, hogy a növekedés, nagyrészt külső okok miatt, jóval szerényebb, mint amit vártunk" - tette hozzá. A miniszter szerint az IMF a hagyományos eszközöket preferálja, így júliusban a szociális támogatások lefaragására, a tömegközlekedés támogatásának csökkentésére, illetve helyi önkormányzatok támogatásának csökkentésére tett javaslatot, azaz "a kiadáscsökkentés volt a hangsúlyosabb".
Varga Mihály elmondta: a magyar kormány részére ezeket vetették fel, amellett, hogy olyan adók jogosultságát vitatták, mint amilyen a bankadó és a pénzügyi tranzakciós illeték. "Ebben vitánk van, ez nem új, azt júliusban is láttuk már, hogy ezekben eltérnek az álláspontok" - közölte.
Kapcsolódó írások:
- Orbán Viktor: nagyon közel a megállapodás
- Londoni elemzők: a médiakampány megállapodási szándékra vall
- MSZP: a miniszterelnök szavai szerint nem lesz megállapodás
- Nincs kitűzve új időpont az IMF tárgyalások folytatására
- Elkészült az Európai Bizottság válasza a magyar levélre
- MSZP: nem derültek ki konkrétumok Varga Mihály beszámolójából
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


