Önfeloszlatás miatt
Időközi választás lesz vasárnap Tiszavasváriban
Önfeloszlatás miatt időközi polgármester- és képviselő-választást tartanak vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban.
2012.10.26 13:48MTIBundáné Badics Ildikó jegyző pénteken az MTI-nek elmondta: a több mint tízezer választásra jogosult helyi lakos tíz szavazókörben adhatja le voksait vasárnap reggel hat és este hét óra között.
A választáson négy polgármester- és negyven képviselőjelölt indulhat - tette hozzá a jegyző. A városvezetői tisztségért a települést eddig vezető Fülöp Erik (Jobbik Magyarországért Mozgalom), Timári Istvánné (Magyar Szocialista Párt), Aleva István (Budapesti-Pest Megyei SZEM-pont Egyesület) és Ráduly Zsolt (Tiszavasváriért Közéleti Egyesület) méreti meg magát. A Fidesz nem indít önálló jelölteket, a párt a Tiszavasváriért Közéleti Egyesület jelöltjeit támogatja.
Vasárnap - az új polgármesterrel együtt - 12 tagú képviselő-testületet választanak a szavazók.
Az időközi voksolást azért kell megtartani, mert a testület augusztus 1-jén feloszlatta magát azt követően, hogy a várost addig vezető Jobbik kisebbségbe került hét helyi képviselő frakcióalapítási szándéka miatt. Közülük két fideszes, két jobbikos, valamint három független helyi képviselő volt.
Kapcsolódó írások:
- Mesterházy: az MSZP vállalja önmagát a tiszavasvári választók előtt
- Nagy játéknap és géptalálkozó Tiszavasváriban
- Tiszavasvári: feloszlatta magát a képviselő-testület
- Tiszavasvári: kisebbségbe kerülhet a Jobbik az önkormányzatban
- Ismét van áram Tiszavasvári nyolc utcájában
- Simán szabadlábra került a tiszavasvári uzsorás
- Városőrség lett a tiszavasvári "csendőrségből"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


