"Mindig van előre"
Vargha: komoly előrelépések történtek a honvédségben
Nagyon komoly előrelépések történtek az elmúlt két és fél évben a honvédség területén, de "mindig van feljebb, és mindig van előre".
2012.10.16 11:18MTIVargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden kinevezett parlamenti államtitkára elmondta: továbblépésnek számíthat az önkéntes tartalékos rendszer teljes feltöltése 2014-ig, és ugyanilyen fontos az ország védelme szempontjából például a helikopterállomány fenntartása, illetve fejlesztése. "Rendkívül fontosnak tartom, hogy az önkéntes tartalékos rendszert felépítsük és tovább fejlesszük, valamint hogy a nyugállományba vonult, de még erejük teljében lévő tisztek és altisztek tudását, képzettségét és képességeit ne hagyjuk elveszni."
Hozzátette, hogy lényegesnek tartja a gyermekek alapvető honvédelmi oktatását is. Vargha Tamás fontosnak nevezte még a missziós szerepvállalást a szövetségesi kapcsolatok és a katonák "hadrafoghatósága" miatt is. Megjegyezte, hogy kiemelt figyelmet szentel a jövőben a tárcán belül a sportügyeknek, a társadalmi kapcsolatoknak, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak, a tábori lelkészi szolgálatoknak és az érdek-képviseleti kérdéseknek. Az MTI kérdésére elmondta, hogy az egyetem előtt felderítő katonai kiképzést kapott 1978-79-ben.
Később alapító tagja volt a Magyar Hadisírgondozó Szövetségnek és a Honvédség és Társadalom Baráti Körnek. "Hiszek abban hogy a honvédség nem külön elszigetelt test a társadalomban, hanem közösségünk olyan szerves része, amelynek tagjai a legnagyobb és legszentebb értéket, életüket készek áldozni a hazáért" - hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, hogy szakmai érdeklődés is fűzi a területhez, hiszen a honvédség szárazföldi parancsnokságán dolgozott angol és német katonaszakmai (NATO STANAG) nyelvtanfolyamok szervezőjeként és tanárként.
A munka során megismerkedett a hadsereg, a magyar missziók és a NATO szövetségi rendszerének felépítésével, működésével. Vargha Tamást kedden nevezte ki - a miniszterelnök javaslatára - Áder János köztársasági elnök október 16-ai hatállyal. Az új parlamenti államtitkár, aki az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának is tagja, 2010-ben került a parlamentbe, korábban Székesfehérváron volt önkormányzati képviselő. 2010 óta a Fejér Megyei Önkormányzat elnöke is.
A parlament honlapján olvasható információk szerint angol nyelv és irodalom szakos középiskolai tanárként végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Simicskó István 2010 óta volt államtitkár a HM-ben, Áder János köztársasági elnök október 8-ai hatállyal nevezte ki Czene Attila helyére az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkárává.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


