Fővárosi Közgyűlés
LMP: új busztendert kell kiírni
Az LMP fővárosi frakciója szerint a mostani formában nem megoldás a BKV busztendere, új pályázat kiírására van szükség.
2012.10.15 10:25MTISomfai Ágnes, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezető-helyettese hétfői, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Budapest közösségi közlekedésének költségvetéséből körülbelül 70 milliárd forint hiányzik, nincs érvényes kormány-főváros megállapodás, és nem látni, hogy jövőre milyen forrásokból gazdálkodik a BKV.
Úgy vélte, egy ilyen helyzetben sikertelen az érvényesnek nyilvánított busztender, nem volt verseny a pályázaton, az egyetlen induló pedig drága volt. Hozzátette: ebben a formában nem szabad folytatni a kiszervezést, először meg kell teremteni a finanszírozást, utána lehet újra nekivágni.
Az ellenzéki politikus úgy vélte, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) olyan kényszerpályára került, ahol nem tud jó döntést hozni: ha elfogadja a drága ajánlatot, az azért rossz döntés, ha nem, akkor járatkimaradások várhatók az 1-es és a 3-as villamosok felújítása miatt, marad a leromlott buszállomány és tovább folytatódik a "koncepciótlan toldozgatás-foldozgatás".
Somfai Ágnes kijelentette: új busztendert kell kiírni, támogatják a versenyt és a hatékonyságjavítás egyik eszközének tartják a kiszervezést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


