A nemzeti szuverenitásért
Október 23-án ismét lesz Békemenet
Október 23-án újra lesz békemenet.
2012.10.10 08:53MTIA Békemenet Egyesület közleménye szerint miként 1848 a forradalom, 1956 a népfelkelés, úgy 2012 a nemzeti szuverenitásért való kiállás dátuma lett. "Most az adósság béklyójából szeretnénk kitörni, és ha más értelemben is, újra áldozatokra és összefogásra van szükség" - tették hozzá, azzal együtt, hogy a történelem már többszörösen igazolta, az "adós-rabszolgaság" képes nemzeteket megsemmisíteni.
A békemenet "felbonthatatlan közösségére" további feladatok várnak: "találkozzunk újból, mutassuk meg, hogy a hit segít, az erkölcs kötelez, nem maradunk adósa senkinek, még akkor sem, ha a pénzhatalom nagyurai így szeretnék" - áll a közleményben. A kommünikét azzal zárták, hogy a siker titka az összefogásban, a nemzeti összetartozásban van, "mutassuk meg újra, hogy nagyon sokan vagyunk!".
A januári Békemenet Magyarországért rendezvény után a Belügyminisztérium (BM) azt közölte, négyszázezren demonstráltak a kormány mellett Budapesten. "Emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett" - írta akkori közleményében a BM. A Hősök teréről induló tömeg élén a demonstráció szervezői, mások mellett Bayer Zsolt közíró, Bencsik András, a Magyar Demokrata című lap főszerkesztője és Széles Gábor nagyvállalkozó haladt egy kifeszített molinót tartva, amelyre magyarul és angolul az volt írva: "Nem leszünk gyarmat".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


