"Visszaélés gyanúja merült fel"
Csepeli csatorna - feljelentést tett az MSZP
Az MSZP hivatali visszaélés és hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen a csepeli szennyvízcsatornázás egyik alprojektjével összefüggésben.
2012.10.08 11:58MTISimonka Csaba, a Fővárosi Közgyűlés közbeszerzési bizottságának szocialista delegáltja hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep (BKSZT) beruházásának egyik szennyvízcsatornázásra vonatkozó alprojektjével kapcsolatban visszaélés gyanúja merült fel. Hozzátette: a 40 milliárd forint összértékű beruházásban a feltételezett közbeszerzési visszásságok legalább 2-3 milliárd forint kárt okozhatnak a fővárosnak, de az összeg az uniós támogatás elvesztése esetén 10 milliárd forintra is nőhet.
Ismertette, hogy a csepeli - részben megépült, részben készülő - szennyvízcsatornázásban az az ajánlattevő nyert, aki összességében 1 milliárd forinttal magasabb ajánlatot tett, mint a legolcsóbb. Úgy vélte: ez a budapestiek pénzének elherdálása, s most jutott abba a helyzetbe, hogy konkrét bizonyítékai legyenek a feljelentéshez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


