A szociális ellátórendszerben
Ezer roma nő kaphat szakképzést, majd munkát
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) együttműködésében indított, európai uniós finanszírozású program keretében ezer roma nő kaphat szakképzést, majd munkát a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben.
2012.10.05 13:34MTIA tárca és az önkormányzat azt várja, hogy a nők híd szerepet töltsenek be a roma közösségek és a szociális intézmények között.
A Nő az esély elnevezésű képzési projekt indulása alkalmából rendezett pénteki budapesti sajtótájékoztatón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, a nők azok, akikben esélyt látnak a roma integráció területén, akik a családokban egyébként is "az élet motorjai".
Elmondta, a programmal nem pénzt, hanem képzést és tisztességesen fizetett munkát adnak a romáknak. Hozzátette, a nők különböző szociális asszisztensi típusú feladatokat fognak végezni, és később be tudnak majd kapcsolódni például a romatelep-programokba is. Közölte, a pályázati kiírásra négyszeres volt a túljelentkezés; ezért, mint mondta, bíznak abban, hogy a program további fázisait is el tudják indítani.
Farkas Flórián, az ORÖ elnöke úttörő vállalkozásnak nevezte a programot, amely közlése szerint mind a 19 megyében és a fővárosban is elindítottak. A túljelentkezésekre utalva azt mondta, a cél az, hogy 2014 végéig meg tudják duplázni a képzésekben részt vevők számát.
Hangoztatta, a program "nem cigányügy csupán, hanem felzárkózási, integrációs kérdés", ez szerinte azt jelenti, hogy a képzésen részt vevők nemcsak a cigányok, hanem a nem cigányok problémáin is segítenek.
Az újságíróknak átadott tájékoztató szerint a 2014 augusztusának végéig tartó program során elsősorban hátrányos helyzetű roma asszonyokat vonnak be a képzésekbe, közülük várakozásaik szerint legalább 750-en végzettséget is szereznek majd.
A több mint másfél milliárd forintos költségvetésű képzési projektben egyebek mellett ápolási asszisztens, kisgyermekgondozó, nevelő, szociális gondozó és ápoló, idősgondozó, házi betegápoló és roma szociális segítő képzést kaphatnak az érintettek.
A sikeres vizsgát tevők elhelyezkedési esélyeit segíti a projekt későbbi - 1,4 milliárd forintos keretű - második része, amelyben egyéves támogatott foglalkoztatást és a munkavállalók továbbképzését biztosítják a munkáltatók számára. Azt is várják, hogy a képzésen részt vevő roma nők kapocsként szolgálnak majd a szociális intézmények és a több ezer rászoruló között, akik eddig nem vették igénybe a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatásokat.
Kapcsolódó írások:
- Szerb cigánylányokat kényszerítettek rablásra Franciaországban
- Ceglédi konfliktus: a cigány szervezetek közösen tiltakoztak
- Megszüntették a nyomozást a Fővárosi Cigány Önkormányzat támogatásának ügyében
- Cigányokat végzett ki egy rendőr Ógyallán
- A médiatanács szerint nem jogsértő a Cigány út című dokumentumfilm
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06