Nem történt bűncselekmény
Megszüntették a nyomozást a Fővárosi Cigány Önkormányzat támogatásának ügyében
Bűncselekmény hiányában megszüntette a rendőrség a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) támogatási pénzének ügyében indított nyomozást.
2012.08.06 15:27MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a honlapján azt írta: a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya május 2-án egy országgyűlési képviselő feljelentése alapján sikkasztás és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Fővárosi Cigány Önkormányzat támogatásával kapcsolatban. A nyomozás során olyan adat, tény vagy körülmény nem merült fel, amely bűncselekmény gyanújára utalna, így a nyomozást július 30-án bűncselekmény hiányában megszüntették - olvasható a rendőrségi közleményben.
A Jobbik még április végén tett feljelentést. Júniusban a Jobbik az üggyel kapcsolatban azt közölte: a Fővárosi Cigány Önkormányzat tavaly 7,334 millió forint költségvetési támogatást és 2 millió forint pályázati forrást kapott, novemberben pedig további négymillió forintot kért a fővárostól működésre és irodája fenntartására. Az ügy a Fővárosi Közgyűlés előtt is szerepelt volna április végén, de levették a napirendről Csomós Miklós főpolgármester-helyettes előterjesztését, hogy bontsák fel a cigány önkormányzattal tavaly év végén megkötött támogatási szerződést, mert az FCÖ nem számolt el megfelelően a számára biztosított összeggel.
Makai István, az FCÖ elnöke június végén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a rendőrség a Jobbik politikai megrendelésére indított nyomozást a szervezet támogatási pénzének ügyében. Hangsúlyozta: a létfenntartásáért küzdő Fővárosi Cigány Önkormányzat 200 ezres roma lakosságot képviselnek, tagjai semmilyen tiszteletdíjat nem vettek fel munkájukért az elmúlt két évben.
Makai István kiemelte: az FCÖ tevékenység átlátható, nyilvános és a jogszabályi keretek között működik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a támogatásuk nyolcadára, 48 millió forintról 8,3 millióra zsugorodott, s ebből kell folytatniuk a romák felzárkóztatását segítő programokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06