A 2014-es választások
Fidesz-LMP-vita a választási feliratkozásról
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a régi szabályok alapján nem lehetne megszervezni a 2014-es választásokat, Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese viszont úgy látja, szükségtelen a választói feliratkozás bevezetése, ráadásul rendkívül szigorú regisztrációs rendszer jöhet létre.
2012.10.03 20:45MTIA két politikus a Bibó István Szakkollégium rendezvényén vitázott egymással szerda este Budapesten.
Kósa Lajos elmondta: a választási eljárás átalakításának célja, hogy a határon túl élő magyar állampolgárok szavazati joga biztosított legyen, illetve hogy megakadályozzák azokat a választási visszaéléseket - a láncszavazást és a "gulyásosztást" -, amelyek szerinte a 2002-es és a 2006-os választási eredményt is döntően befolyásolták.
Karácsony Gergely szükségtelennek nevezte a feliratkozás bevezetését azok esetében, akik Magyarországon élnek, és szerinte erre a Fidesz sem hozott fel elfogadható érvet. Azt mondta, hogy a regisztráció bevezetése a tervezett alkotmánymódosítás ellenére is az alaptörvénybe, illetve nemzetközi egyezményekbe ütközhet, mert legitim cél nélkül korlátozza a választójogot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


