Pertársaságot alapítanak
Nyerőgépek - ha kell, Strasbourgig is elmennek a kárvallottak
Pertársaságot alapítanak a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) tagjai - írta Schreiber István, a szervezet elnöke kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2012.10.02 19:17MTIAz elnök annak kapcsán közölte ezt, hogy a parlament keddi döntésével megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban működtethetők a jövőben.
A nyerőgépiparág összes szereplője pertársaságot fog alapítani, hogy megpróbálják érvényesíteni jogaikat - közölte Schreiber István.
"Minden szintre el fogunk menni, ahol ezt a jogállam keretein belül megtehetjük, ha kell, az utolsó állomás Brüsszel és Strasbourg" - tudatta az elnök.
A közlemény szerint a parlamenti döntéssel az ágazat tagjai hatalmas károkat szenvedtek, több tízezer ember kerül utcára, több milliárd forint értékű eszközt, ingatlant veszítettek, több ezer vendéglátóhely fog bezárni.
Több milliárd forintos befektetések, beszállítói megrendelések lettek semmivé - olvasható a közleményben. Schreiber István kiemelte, hogy a vállalkozások közösen vizsgálják jogos kárigényük bejelentésének és megtérítésének lehetőségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06