Az ünnepi beszéd
Orbán a nemzeti összetartozás fontosságát hangsúlyozta
A nemzeti összetartozás megerősítésének fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében Orbán Viktor szombaton Ópusztaszeren.
2012.09.29 14:50MTIA miniszterelnök Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotásának, a Nemzeti Összetartozás Emlékművének az avatásán elmondta: a szobor arra figyelmeztet, hogy minden magyar elszámolással tartozik minden magyar felé.
Hozzátette: a magyar világnemzet, hiszen az ország határai és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, ráadásul milliók kerültek ezeréves szálláshelyükön kívülre, így, azért, hogy erős politikai közösség jöjjön létre, szükség van az összetartozás megerősítésére.
A kormányfő hangsúlyozta: a Turul a magyarok ősképe, melybe mindenki beleszületik, mint a nyelvbe és a történelembe. "Onnantól, hogy a világra jövünk, a mi hét törzsünk köt szövetséget, a mi Szent Istvánunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál a Turul madár pedig, a most élő, a már meghalt és majd megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe" - hangoztatta Orbán Viktor.
Felidézte: Szent Mihály ideje a gazdasági év fordulója, a pásztorok ilyenkor adnak számot a jószággal. A politikus és a gazdaember is pásztor, el kell számolnia a rábízottakkal; a jó pásztor az, aki megkeresi az elveszett juhot - mondta. "Elszámolni jöttünk önökhöz, elszámolni a ránk bízottakkal. Ma nyugodtan vethetünk számot, és mondhatjuk egymásnak, örüljetek, mert megtaláltuk elveszett juhainkat" - fogalmazott a miniszterelnök.
Hangsúlyozta: ez az emlékmű azt üzeni, hogy egyetlen anyaország létezik, az, amely képes minden magyart a trianoni határokon innen és túl egyetlen közösségben egyesíteni. Orbán Viktor szerint aki politikára "adja a fejét", annak tudnia kell olvasnia a jelekből, ennek képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen. "Aki aki tud olvasni a jelekből, az láthatja, új törvények világa közeledik az európai kontinens felé. Ennek a formálódó új világnak az első parancsolata úgy hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullnak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullnak. Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra és olvassanak a jelekből" - mondta.
Matl Péter kárpátaljai szobrászművész közel tíz méter magas alkotását a park Szent Mihály-napi rendezvényének egyik programjaként avatta fel a miniszterelnök.
A nemzeti összetartozás szobra egy kitárt szárnyú, 210 centiméter magas bronz turulmadár karddal a karmai között, egy faragott mészkőoszlop tetején. A körszobor az emlékpark szinte minden pontjáról látható. Az oszlop pásztorbotra emlékeztet, oldalait indás mintázat fonja körül az összetartozást, a nemzet egységét jelképezve. A népi díszítőművészetből ismert növényminta bimbói a történelmi vármegyék bronzból öntött címerei. A szobor kelet-nyugati tájolású, ami a magyarság vándorlásának irányára utal.
Az eseményt megelőzően 98 külhoni magyar tett állampolgársági esküt Ópusztaszeren.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


