Az összeférhetetlenség gyanúja
Fidesz: mióta tud a jegybankelnök Braun Róbert "kettős életéről"?
Mióta tartja az MSZP befolyása alatt a Magyar Nemzeti Bankot (MNB)?" - ezzel a kérdéssel fordul hétfőn a parlamentben a Fidesz-frakció Simor András jegybankelnökhöz.
2012.09.28 14:05MTIEzt Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője közölte pénteken azzal összefüggésben, hogy egy nappal korábban azonnali hatállyal felmondta munkaviszonyát az MNB-ben Braun Róbert elnöki tanácsadó.
A Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt: Braun Róbert belépett az MSZP III. kerületi szervezetébe, és ez felveti az összeférhetetlenség gyanúját. Az Index pedig kedden arról cikkezett, hogy Braun Róbert, Medgyessy Péter volt kommunikációs vezetője és Gyurcsány Ferenc volt stratégiai főtanácsadója politikailag ismét aktív, rendszeresen találkozik Mesterházy Attila MSZP-elnökkel, akinek tanácsokat ad.
A Fidesz szóvivője újságírók előtt közölte: arról érdeklődnek majd Simor Andrásnál, mióta tud Braun Róbert "kettős életéről", mióta tudja, hogy Braun tagja az MSZP-nek, illetve azt, hogy tanácsokat ad Mesterházy Attilának.
Selmeczi Gabriella szavai szerint Braun Róbert "pánikszerűen" mondott le jegybankelnöki tanácsadói posztjáról, amikor kiderült róla, hogy már több mint fél éve a szocialista párt tagja. Braun Róbert lebukott, mert "kiderült, hogy délelőtt az MNB elnökénél ül, délután pedig az MSZP elnökénél ül, és adja a tanácsokat" - fogalmazott a szóvivő.
"Braun Róbert azzal érvelt, hogy az igazság napvilágra kerülése árt az MNB hitelességének. Szerintünk pedig az árt az MNB-nek, hogy a szocialista párt befolyása alatt áll" - mondta, majd felidézte, hogy amikor az Országgyűlés az új jegybanktörvényt tárgyalta, Simor András arról beszélt, nem jó, ha a kormány delegáltja részt vesz a monetáris tanács ülésein. "Most miért nem félti Simor András az MNB függetlenségét a szocialista párttól?" - tette fel a kérdést Selmeczi Gabriella.
Braun Róbert csütörtöki közleményében azt írta: "az elmúlt napokban a nyilvánosságban megjelent egyes írások olyan látszatot keltenek, amely által a Magyar Nemzeti Bank függetlensége sérülhet, hitelessége gyengülhet. Ez megengedhetetlen". A távozó tanácsadó hangsúlyozta: "a Magyar Nemzeti Bank, valamint Simor András jegybankelnök integritása és hitelessége olyan érték, melyet minden számomra lehetséges eszközzel védenem kell. A Magyar Nemzeti Bank függetlenségén nem eshet csorba".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


