Estig tart az ülésezés
Megkezdődik a parlamenti vita az előzetes választási regisztrációról
Az Országgyűlés mai ülésén tűzi először napirendjére azokat a kormánypárti előterjesztéseket, amelyek az előzetes választási regisztráció bevezetését célozzák.
2012.09.25 07:59MTIA képviselők elsőként az ennek részeként kezdeményezett alkotmánymódosításhoz, majd a választójogi törvény konkrétumokat is tartalmazó változtatási javaslatairól mondhatják el véleményüket.
A Ház ülése reggel kilenc órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd azoknak az indítványoknak az általános vitája folytatódhat, amelyek az Alkotmánybíróság döntése után 62 év helyett 65 évben határoznák meg a bírák, illetve valamennyi, az igazságszolgáltatásban közhatalmat gyakorló személy nyugdíjkorhatárát. Navracsics Tibor e kérdésben ugyancsak javasolja az alkotmány átírását.
Ezután kerülhet terítékre az előzetes választási regisztráció, elsőként az az alkotmánymódosítás, amelyet Lázár János nyújtott be a parlamentnek. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ebben azt rögzítené, hogy sarkalatos törvény a választójog gyakorlását regisztrációhoz - a javaslat megfogalmazása szerint "kérelemre történő névjegyzékbevételhez" - kötheti. A kormánypártoknak és az ellenzéknek 5-5 órájuk lesz a vitára.
A képviselők rögtön ezután kezdhetnek bele a választási eljárási törvény konkrétumokat is tartalmazó változtatásának tárgyalásába. A napirend csak az általános vita megkezdését tartalmazza, vagyis az előterjesztői ismertető után a kormány, valamint a frakciók vezérszónokai szólalhatnak fel. Az ugyancsak Lázár János által benyújtott előterjesztés a regisztráció bevezetése mellett eltörölné a kopogtatócédula-gyűjtést és a kampánycsendet.
Várhatóan az esti órákban folytatódhat az általános vita az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvényjavaslatról, míg az ülésnap végén az egészségügyet többletforráshoz juttatni kívánó előterjesztést tárgyalhatják a képviselők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


