Konyec
Levette napirendjéről a nemzetbiztonsági bizottság a Safarov-ügyet
Levette keddi ülésének napirendjéről az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága a Ramil Sahib Safarov azerbajdzsáni állampolgár kiadatási eljárásával kapcsolatos tájékoztatót.
2012.09.18 15:40MTIA napirend levételét Kocsis Máté (Fidesz) javasolta, mert álláspontja szerint a kiadatási eljárás dokumentumaiba a képviselők betekinthettek, az Európai Parlament elmarasztalta Azerbajdzsánt, továbbá elfogadta Orbán Viktor miniszterelnöknek az ügyben adott tájékoztatását. Ezen kívül pedig az Országgyűlés Külügyi Bizottsága is megtárgyalta a témát. Szerinte így az ügy tárgyalása okafogyott, annak napirenden tartását politikai hangulatkeltésnek nevezte.
Mile Lajos (LMP) a fideszes képviselővel szemben többek közt azzal érvelt, hogy a nemzetbiztonsági bizottság is jogosult a Safarov-ügyet napirendre tűzni. Példaként említette, hogy a sajtóban megjelent: fenyegetés érte az azeri nagykövetség munkatársait Budapesten.
A napirend levételét a végül a többség elfogadta.
Ramil Sahib Safarov, az azerbajdzsáni gyilkos kiadatásának ügyét másodszor vette le a napirendjéről a bizottság. Egy héttel ezelőtt ugyancsak Kocsis Máté javaslatára nem tárgyalt a testület a témáról. Kocsis Máté akkor azt javasolta, hogy mivel az ügynek nincs nemzetbiztonsági kockázata, ezért csak azt követően foglakozzanak a témával, ha a külügyi és az emberi jogi bizottság is megtárgyalta a kiadatást, és ezek bármelyikében felmerül a nemzetbiztonsági rizikó kérdése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


