"Senki nem szenved hátrányt"
Fidesz: értelmetlen a választási feliratkozás körüli "hisztéria"
Feleslegesen és értelmetlenül keltenek hisztériát ellenzéki pártok a választási feliratkozás kapcsán, amely a részvételnek a mainál sokkal szélesebb lehetőségét teremti majd meg.
2012.09.16 17:11MTISelmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerint előrelépést jelent, mert senki nem szenved hátrányt, és senki nem lesz felesleges zaklatásnak kitéve a választások kapcsán. Kifejtette: aki el akar menni a választásra, minden információt részletesen megkap majd, aki pedig nem akar elmenni, annak nem kell részt vennie semmiféle választási cselekményben. Selmeczi Gabriella arra is felhívta a figyelmet, hogy a feliratkozásra rendelkezésre álló időtartam hosszú lesz, és sokféle módon lehet majd megtenni, így mindenkinek bőven lesz ideje és módja a cselekvésre.
Sokfajta módon lehetséges, tehát szélesíteni fogja a részvételt és nem csökkenteni - tette hozzá. Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP az alaptörvény elfogadásához hasonlóan várhatóan a választójogi törvény kormányoldal által tervezett módosításában sem vesz részt az Országgyűlésben. Testületi döntés ugyan még nem született a kérdésben, de a "dolog súlyát tekintve" valószínűnek tartja ezt a lépést, mivel meggyőződésük szerint a választójogról csak szélesebb társadalmi konszenzus alapján lenne szabad dönteni.
Heltai László, az LMP választmányi szóvivője ugyanakkor azt mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján, hogy pártja részt vesz a választási eljárásról szóló törvény parlamenti vitájában. Az egyhetes éhségsztrájkját befejező Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pártja szombati budapesti rendezvényén kérte fel az MSZP-t és az LMP-t arra, hogy bojkottálják a választási eljárási törvény parlamenti vitáját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


