Választás
Az LMP rész vesz a feliratkozásról szóló vitában, az MSZP távol maradhat
Az LMP részt vesz a választási eljárásról szóló törvény parlamenti vitájában - mondta újságíróknak a párt választmányi szóvivője. Az MSZP az alaptörvény elfogadásához hasonlóan várhatóan a választójogi törvény kormányoldal által tervezett módosításában sem vesz részt az Országgyűlésben.
2012.09.16 13:47MTIHeltai László vasárnapi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte, nem kívánják bojkottálni a vitát, ugyanis annak során ki szeretnék fejteni véleményüket.
Noha erről majd a képviselőcsoportnak kell határoznia, egyelőre az sem merült fel, hogy a törvényről döntő szavazástól távol maradjanak - mondta az MTI kérdésére.
A javaslat eddig napvilágot látott részeit elemezve kijelentette: a tervezett előregisztrációt ellenzik, az ajánlószelvények rendszerének eltörlésével viszont egyetértenek.
Az egyhetes éhségsztrájkját befejező Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pártja szombati budapesti rendezvényén kérte az MSZP-t és az LMP-t arra, hogy bojkottálják a választási eljárási törvény parlamenti vitáját.
Az MSZP távol maradhat a feliratkozás parlamenti vitájától
Az MSZP az alaptörvény elfogadásához hasonlóan várhatóan a választójogi törvény kormányoldal által tervezett módosításában sem vesz részt az Országgyűlésben.
Erről Józsa István, a párt frakcióvezető-helyettese beszélt vasárnap más témában tartott sajtótájékoztatóján. A politikus kérdésre válaszolva hangsúlyozta, testületi döntés ugyan még nem született a kérdésben, de a "dolog súlyát tekintve" valószínűnek tartja ezt a lépést, mivel meggyőződésük szerint a választójogról csak szélesebb társadalmi konszenzus alapján lenne szabad dönteni.
Mint mondta, a választási feliratkozás olyan "durva merénylet" lenne a demokratikus választási rend ellen, amely komolyan meggondolandóvá teszi az MSZP távolmaradását az erről szóló törvényalkotási folyamatból. "Nem lehet részes egyetlen demokratikus erő sem a választójog, a választás lehetőségének ilyen durva megcsonkításában" - fogalmazott a szocialista képviselő.
Józsa Istvánt azzal összefüggésben kérdezték újságírók, hogy az egyhetes éhségsztrájkját befejező Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt szocialista kormányfő szombaton további tiltakozási formákat javasolt a választási feliratkozás terve ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:10 Halálos baleset történt egy tiszaeszlári vasúti átjáróban
- 6:22 Tömegtünetések Isztambul polgármesterének letartóztatása miatt - videók
- 20:03 India ünnepli Sunita Williams visszatérését az űrből
- 18:53 Törökország politikai viharban - Letartóztatták Erdogan kihívóját
- 16:52 Tíz hónap börtönt kapott egy nő, aki 107 macskát tartott egy budapesti lakásban
- 14:50 Március 15. - A kulturális és innovációs miniszter visszavonta az egyik kitüntetett díját
- 12:49 Hétfőn búcsúztatják Bényi Ildikót
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06