A tisztítókúrától a szétveretésig
Selmeczi Gabriella ismét kitért magából
A Fidesz újabb reagálása Mesterházy Attila közleményére.
2012.09.15 17:11MTI, ma.hu"Nem az a meglepő, hogy a DK és az MSZP összeborul, hanem hogy ezt a demokrácia védelmében teszik" – jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője. Szerinte nagy lehet a baj az MSZP-ben, ha már Gyurcsány Ferenc és társai nyilvános tisztítókúráját is a demokrácia melletti bátor kiállásnak látják - fogalmazta. „Hiszen arról a Gyurcsány Ferencről van szó, aki egy pillanatig sem habozott, hogy a hazugsága miatt békésen tüntetőket viperákkal és gumulövedékekkel veresse szét a rendőrökkel” – reagálta le Mesterházy Attila bejelentését.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton azt közölte: a szocialisták támogatják a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc és társai Kossuth téri demonstrációját. Mesterházy Attila a demokrácia nemzetközi napjáról megemlékező közleményében azt írta: ez a nap a szabad világ minden polgárának ünnep, de Magyarországon ma kevés ok van az ünneplésre, mert "félteni és védeni" kell a demokráciát.
„Fontos minden olyan megszólalás, tett vagy demonstráció, amely a titkos, általános és egyenlő választáshoz való jog megőrzését, a választók jogainak védelmét határozza meg célként” - tette hozzá, rámutatva, ezért támogatják a volt kormányfő és társai demonstrációját is.
Mint ismeretes, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és három politikustársa múlt vasárnap kezdett egyhetes éhségsztrájkba a Kossuth téren a választási regisztráció bevezetése ellen tiltakozva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:55 Szlovák rendőrség: valószínűleg kibertámadás volt a tömeges bombafenyegetés
- 13:25 Izrael új átkelőhelyet nyitott a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak
- 12:30 AM: év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma
- 12:24 Andrej Belouszovot javasolta védelmi miniszternek Szergej Sojgu helyére az orosz elnök
- 11:54 Belga EU-elnökség: a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereséget Ukrajna kapja meg
- 11:24 Több egyetem diplomaünnepségét félbeszakították a tüntetők, akik New York-ban hidat zártak le
- 10:30 Charlie 77 sztorin keresztül meséli el életét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06