Előfutamokkal veszi kezdetét a Nemzeti Vágta
Ötödik Nemzeti Vágta vigyázz, kész, rajt!
Hivatalosan is megkezdődik a 2012-es, immár ötéves Nemzeti Vágta ma délelőtt a fővárosi Hősök terén.
2012.09.15 08:20MTIA versenyzők pályabelovaglása után koszorúzási ünnepséget rendeznek a Magyar Hősök Emlékkövénél, amelyen részt vesz Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter - közölték a szervezők az MTI-vel.
Ezt követően ünnepélyesen megnyitják az ötödik Nemzeti Vágtát, majd sor kerül a versenyzők közös fogadalomtételére. A versenyek a kishuszár vágta és a 72 település lovasainak előfutamaival kezdődnek, amelyeket a fogatvágta első sztárfutama színesít.
A közönség figyelemmel követheti a díjugratás és korlátugrató versenyeket. A program szombaton a fogatvágta előfutamaival zárul, a döntőkre vasárnap kerül sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


