Zavart nő támadt rájuk a fővárosban
Jövő évtől már gumibot és bilincs is lehet a közterület-felügyelőknél
Nem akarta igazolni magát egy jegy nélkül utazó nő pénteken a fővárosban, és rátámadt a közterület-felügyelőkre.
2012.09.14 13:47MTISzabó Mihály, Budapest Főváros Közterület-felügyeletének általános igazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: kollégái az igazoltatás során rendőri segítséget kértek, mert a nő nem akarta átadni személyes iratait.
Amíg vártak a rendőrökre, a nő mindkét közterület-felügyelőt egy-egy alkalommal meglökte, és "zavartan viselkedett". Mivel rosszullétre panaszkodott, a felügyelők mentőt is hívtak a helyszínre, a nőt a pszichiátriára szállították - fűzte hozzá.
A rendőrség megkezdte az ügy kivizsgálását; az egyik közterület-felügyelő könnyű, zúzódásos sérüléseket szenvedett - mondta.
Szabó Mihály elmondta azt is, amióta a BKV járatain is szolgálatot teljesítenek, gyakran előfordul, hogy az utasok nem hajlandóak igazolni magukat, pedig a közterület-felügyelők hivatalos személynek számítanak.
Az igazgató-helyettes hangsúlyozta: hivatalos személyként kollégái akár vissza is tarthatják azt az utast, aki nem akarja igazolni magát vagy el akarja hagyni a helyszínt a rendőrség kiérkezéséig.
Hozzátette: a felügyelők egyelőre csak gázsprayvel vannak felszerelve, de a jövő év elejétől már gumibotot és bilincset is tarthatnak maguknál önvédelmi célra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


