Szeretné, ha felgyorsulnának az események
Biszku-ügy - Jobbik: ez a nap az igazság kezdete
A Jobbik szerint Biszku Béla őrizetbe vétele az igazság és az igazságszolgáltatás kezdetét jelenti.
2012.09.10 16:51MTIIbolya Tibor megbízott fővárosi főügyész hétfőn jelentette be, hogy több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt őrizetbe vették Biszku Béla egykori belügyminisztert az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben.
Szilágyi György hétfőn hangsúlyozta: a Jobbik szeretné, ha felgyorsulnának az események és az első - "nagyon fontos" - lépést követően Biszku Béla bíróság elé kerülne és "igazságot szolgáltatnának a több százezer magyar családnak, akiket tönkretettek meghurcoltak, kivégeztek, börtönbe zártak, munkatáborba vittek". Hangsúlyozta azt is: a Jobbik tovább folytatja az elszámoltatás érdekében végzett munkáját.
Biszku Béla az 1956-os forradalom leverése után az állampárt, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának, majd Politikai Bizottságának tagjaként, 1957 és 1961 között belügyminiszterként a megtorlások egyik irányítója volt.
2010 júniusában az akkor 89 éves kommunista politikusról a Mandiner elnevezésű hírportál két munkatársa Bűn és büntetlenség címmel dokumentumfilmet készített. Biszku - a megtorlások legmagasabb rangú még élő irányítója - ebben úgy nyilatkozott, hogy ellenforradalomnak tekinti az 1956. októberi eseményeket, nem érez megbánást vagy lelkiismeret-furdalást a halálos ítéletek miatt, mivel azokat a bíróságok hozták, és nem ő.
Biszku Béla, aki 1990 óta nem adott interjút, 2010. augusztus 4-én nyilatkozott a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának. A korábbi belügyminiszter az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak, nemzeti tragédiának nevezte, és ismét azt állította: a megtorlás idején a halálos ítéleteket nem ő hozta, a büntetőeljárásokba nem avatkozott bele, azok szerinte nem koncepciós eljárások voltak.
A műsor sugárzása után Szilágyi György a kommunizmus bűneinek nyilvános tagadása miatt feljelentést tett Biszku ellen, mert álláspontja szerint az egykori politikus bűncselekményt követett el azzal, hogy ellenforradalomnak minősítette az 1956-os forradalmat, igazságosnak és jogszerűnek tüntette fel a megtorlások idején lefolytatott koncepciós büntetőeljárásokat.
Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság elrendelte a nyomozást, majd 2011. január 27-én a Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség vádat emelt Biszku Béla ellen a "nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása" bűntette miatt. A büntetőpert az eljáró bíró felfüggesztette és az Alkotmánybírósághoz fordult. A bíró a vádbeli, nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűncselekmény alkotmányosságának utólagos vizsgálatát kérte az alaptörvény több rendelkezésére, például a szabad véleménynyilvánítás jogára, illetve arra hivatkozva, hogy alapvető jog lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja.
Az ügyben fordulat következett be, amikor 2011. december 30-án az Országgyűlés 290 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta azt a törvényt, amely rögzíti: a nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott, emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el, büntetési tételüket pedig az elkövetéskor hatályos jog alapján kell megállapítani; e törvénnyel vonhatják felelősségre az 1956-os forradalmat követő megtorlások politikai megrendelőit és végrehajtóit.
A "lex Biszkuként" is emlegetett jogszabály hatálybalépése után, 2012. február 14-én a Jobbik feljelentette a legfőbb ügyésznél Biszku Bélát az 1956-os forradalmat követő megtorlásokban vállalt szerepe miatt felbujtóként szándékos emberölés, súlyos testi sértés, kényszervallatás és jogellenes fogva tartás, elkövetőként pedig bűnpártolás, hűtlenség és felségsértés - jelenleg hazaárulás - bűncselekményének gyanúja miatt. A Fővárosi Főügyészség március elején indította el a nyomozást, amellyel a Budapesti Nyomozó Ügyészséget bízták meg, a nyomozás határidejét májusban és augusztusban is három-három hónappal meghosszabbították.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


