A hackerek szabadlábon védekeznek
Megtalálták az Anonymous-hackercsoport hazai tagjait
A gyanú szerint egy 16 éves dunaújvárosi fiú és négy, általa személyesen nem ismert társa volt a magát Anonymousnak nevező számítógépes hackercsoport magyarországi tagja.
2012.09.08 11:24MTIA csoport tagjai hatoltak be az Alkotmánybíróság honlapjára, átírták az Alaptörvényt, majd hasonló bűncselekményeket követtek el más portálok ellen is; a hackerek szabadlábon védekeznek.
Augusztus 28-án délután túlterheléses támadás ért egy weboldalt, a kiszolgáló szervere leállt, így az oldal elérhetetlenné vált, emiatt az üzemeltető feljelentést tett.
A Nemzeti Nyomozó Iroda csúcstechnológiai bűnözés elleni osztálya számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény miatt indított nyomozást, majd két napon belül dunaújvárosi tartózkodási helyén elfogott egy 16 éves fiút, aki az elkövetéssel gyanúsítható - ismertette Garamvölgyi László.
Csütörtökön további négy embert fogtak el az ügyben, mindegyiküknél házkutatást tartottak, számítástechnikai és mobil kommunikációs eszközöket, adathordozókat foglaltak le. A gyanúsítottak, akik a bűncselekmény elkövetését beismerték, szabadlábon védekezhetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


