Cáfolta, hogy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek
Kéri László visszakozott - nem biztos, hogy lehallgatták
Kéri László politológus a Népszabadságnak megerősítette korábbi nyilatkozatát, miszerint nem biztos abban, hogy titkosszolgálati módszerekkel hallgatták le Orbán Viktor Fidesz-elnöknek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen elhangzott zárt körű előadását.
2008.05.27 08:43Népszabadság OnlineKéri László, az esemény házigazdája szerint a Hírszerző beszámolója hangfelvételen alapul, erről a tegnapi Magyar Nemzet szerint a politológus azt mondta: "a nyolcvanas éveket idéző, törvénytelen, titkosszolgálati módszerekkel" készült.
A Déli Krónikának ugyanakkor azt is cáfolta, hogy nyilatkozott volna a Magyar Nemzetnek, s ezt a Népszabadságnak is megerősítette kedden. Kéri ugyanakkor nem tartja elképzelhetőnek, hogy valamelyik hallgatója vette fel, és tette mások számára is hozzáférhetővé a beszélgetést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06