"Nincs semmi rendkívüli"
Az azeri nagykövet szerint Safarové már lezárt ügy
Lezárt ügynek nevezte Ramil Safarov kiadatását nyilatkozva Guliyev.
2012.09.03 14:25MTIAzerbajdzsán budapesti nagykövete hozzátette, hogy a hazatért katonatisztnek adott kegyelem miatti magyar tiltakozó jegyzékben nincs semmi rendkívüli. A diplomata elmondta, hogy találkozott Szijjártó Péterrel, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárával, s a kétoldalú kapcsolatokon kívül beszéltek Ramil Safarov ügyéről is. "Munkajellegű megbeszélés volt" - fogalmazott ez utóbbival kapcsolatban Vilajet Gulijev. Az Interfax-Azerbajdzsán hírügynökség ismertetéséből nem derült ki, hogy a találkozóra mikor került sor.
A nagykövet megjegyezte: az örmény diaszpóra minden tiltakozása a magyar hatóságok kiadatási döntése ellen eredménytelen marad. "A magyar hatóságok engedélyével gyűlést akartak tartani a parlament előtt, de húsz embernél többet nem tudtak összegyűjteni az akcióhoz" - mondta. A diplomata közölte, hogy a magyar hatóságok megerősítették Azerbajdzsán budapesti nagykövetségének védelmét az örmény diaszpóra esetleges tiltakozásainak esetére.
"Fokozott figyelem irányul a nagykövetségre, (a magyar hatóságok) érzik a lehetőségét valamilyen túlkapásnak. Szerintem nincs komoly gond" - jelentette ki az azeri nagykövet az Interfax-Azerbajdzsán beszámolója szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


