Komoly veszteség lesz?
MSZP: a budapesti városfejlesztés teljesítménye elégtelen
Elégtelenre értékelte a budapesti városvezetés tevékenységét az MSZP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője, aki szerint a jelenleg tartó négyéves ciklus 200 milliárd forintos veszteséget fog hozni.
2012.08.23 13:01MTIHorváth Csaba csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a város vezetése nem tudja, hogyan oldja meg a létező problémákat, ellenben "szép, színes víziói" vannak egyebek mellett az 5-ös metróról és a villamosfejlesztésekről, miközben az elképzeléseket többnyire már az előző városvezetés kidolgozta. A szocialista politikus szerint ez a négy év nyomot fog hagyni Budapesten, és mintegy 200 milliárd forint lesz a főváros vesztesége a források csökkentése miatt, ezért a tanévkezdés közeledtével elégtelennek nevezte a városvezetés teljesítményét.
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője arról beszélt, hogy a villamos- és troliberuházásokat már 2008-ban elfogadták, s ha nem állították volna le azokat, akkor az 1-es és a 3-as villamosra, valamint a budai fonódó villamoshálózatra vonatkozó projekt ma nem "megvalósulatlan álom" lenne. Hozzátette, a 2-es metró és a HÉV-ek összekötésére már 2005-ben megvoltak a tervek, ám a kivitelezést megelőzte a 4-es metró, amelyet az új városvezetés "megrövidített".
Horváth Csaba szólt arról is, határozottan ellenzi azt, hogy a rakpartot úgy adják át a gyalogosoknak, hogy kitiltják onnan az autósokat, szerinte ehelyett valódi és következetes megoldás kell, hogy ne alakuljon ki hasonló helyzet, mint a Budaörsi úti buszsáv megnyitásakor. Az MSZP politikusa kitért arra is, hogy álláspontja szerint a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) szabálytalan közbeszerzési eljárások vannak, s már a tenderek lezárulta előtt megvannak a "kinevezett fideszes nyertesek".
Úgy fogalmazott: erősen úgy véli, hogy a januári békemenet egyik szervezője, Széles Gábor a politikai esemény mellett "termékbemutatót tartott", s elnyerte a fideszes döntéshozók tetszését. Tüttő Kata, a párt fővárosi frakcióvezető-helyettese a forráskivonásokat bírálta és aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a keletkezett "lyukakat" új adókkal pótolják majd az önkormányzatok. Megjegyezte, hogy a 2013-as költségvetési tervben ma 400 milliárdos elv
onás szerepel az önkormányzatoknál, vagyis jóval kevesebb jut működésre, feladatellátásra. Példaként hozta fel a fővárost, ahol első lépésként már eddig is megszüntették az önként vállalt feladatokat, majd csökkentették a kötelező ellátás színvonalát. Úgy véli: nem az 5-ös metró a kérdés, hanem a város jelenlegi helyzete és a hitelállomány visszafizetése. A fővárosi szocialista politikus a költségvetési tervezet legnagyobb veszteseinek nevezte a budapestieket, s jelezte, hogy pártja alternatív költségvetést és adórendszert dolgoz ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


