Mikó-ügy
Tízezreket várnak a sepsiszentgyörgyi nagygyűlésre
Tízezres nagyságrendben várnak tüntetőket Sepsiszentgyörgyre a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni tüntetésre szeptember elsején.
2012.08.17 12:40MTISepsiszentgyörgy polgármestere Antal Árpád elmondta: arra számítanak, hogy az utóbbi 15 év legnagyobb, magyar ügyben tartott tömegdemonstrációjára kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A megmozdulásra az erdélyi magyar egyházak és politikai szervezetek is mozgósítják híveiket. Az eseményen öt egyházfő, továbbá valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet vezetője jelen lesz - mondta a polgármester.
Antal Árpád közlése szerint a tiltakozó nagygyűlésen kiáltvány elfogadását tervezik, amelyben azt kérik az Európai Uniótól, kísérje fokozott figyelemmel a romániai restitúció folyamatát.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületeinek visszaszolgáltatása ügyében június 29-én hozott első fokon ítéletet a buzaui törvényszék. Megállapította: a romániai restitúciós bizottság jogtalanul juttatta vissza az ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerületnek, hiszen az épületegyüttest nem az egyház pénzéből, hanem nagyobb részben közadakozásból építették. A törvényszék a visszaszolgáltató bizottság tagjait - Marosán Tamást, Markó Attilát és Silviu Climet - három-három évi szabadságvesztésre ítélte, a református egyházat 1,13 millió lej (76 millió forint) kifizetésére kötelezte.
A kolozsvári sajtóbeszélgetésen az első fokon elítélt Markó Attila államtitkár - a romániai Interetnikus Kapcsolatok Hivatalának vezetője - elmondta: az ítélet indoklását még mindig nem hozta nyilvánosságra a törvényszék. Az ítélet rendelkező része alapján azonban fellebbeztek a döntés ellen. A Ploiestiben működő táblabíróságon október ötödikére tűzték ki az első tárgyalást. Markó Attila elmondta, a Ploiestiben meghozandó döntés ellen már nincsen fellebbezési lehetőség. Az ott meghozandó ítéletet végrehajtják, még ha utólag a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulnának is.
Markó Attila elmondta, a Székely Mikó Kollégium épületeinek a visszaszolgáltatása ügyében a restitúciós bizottság tagjainak nem is volt mérlegelési lehetőségük, ők csupán a visszaszolgáltatási jogszabályt hajtották végre. Elmondta továbbá, hogy 1948-ban a református egyháztól vették el az ingatlanokat, így a törvény értelmében csakis az egyháznak adhatták vissza.
Antal Árpád polgármester értelmezése szerint a buzaui ítéletnek két olvasata lehetséges. Megtörténhet, hogy csupán egy bíró téves ítéletéről van szó, de az is lehet, hogy politikai megrendelésre született az ítélet, melynek célja a magyarság reakciójának tesztelése. Hozzátette, a Sepsiszentgyörgyre tervezett tüntetés mindkét esetben olyasmi válasz lehet, mint amilyen a katalánok tömegdemonstrációja volt, amikor a madridi parlament kimondta, hogy nem létezik katalán nép.
Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, a jelenlegi törvények szerint a bírósági úton visszaállamosított Székely Mikó Kollégium előbb az állam, majd egy második lépcsőben a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tulajdonába kerülne. Csalókának tartotta azonban azt a látszatot, hogy az épület így is a magyar közösségé lenne. Hozzátette: a törvényen bármikor változtatni lehet. Úgy vélte, magyar szempontból az egyházi tulajdon a legjobb biztosítéka annak, hogy az ingatlan továbbra is a közösséget szolgálja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06