Tanácsadói munkákra
Elektronikus útdíj: az LMP új közbeszerzési pályázatot szeretne
Az LMP azt kéri a kormánytól és az Állami Autópálya-kezelő Zrt.-től, hogy a már lezárt, hirdetmény nélküli tárgyalásos pályázat helyett írjon ki valódi közbeszerzést az elektronikus útdíj bevezetéséhez kapcsolódó tanácsadói munkákra.
2012.08.13 16:34MTIHeltai László, a párt szóvivője hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján mindenekelőtt azt nehezményezte, hogy mindössze egyetlen ajánlattevő jelentkezett az állami kiírásra, ráadásul az eredetileg meghatározott 810 millió forintnál 66 százalékkal magasabb árat adott. Emlékeztetett arra: az LMP megalakulása óta szorgalmazza az elektronikus útdíj kivetését a tehergépkocsikra, ami az utak karbantartása mellett a szállítási útvonalak rövidítéséhez, tehát a helyi gazdaság erősítéséhez is vezethet.
Az ellenzéki politikus közlése szerint ezért annak ellenére is előrelépésnek tartják a kormány terveit, hogy egy régebbi technikával, fizetőkapuk felállításával oldanák meg az elektronikus útdíjak beszedését 2013. július 1-jétől. Az LMP az igazi problémát abban látja, hogy az autópálya-kezelőnek a közpénzek felelős felhasználása mellett nem lett volna szabad elfogadnia a MultiContact-Clarity Konzorcium egyetlen tanácsadói ajánlatát, hanem valódi versenyen alapuló közbeszerzést kellett volna kiírnia, a legolcsóbb ajánlat megtalálásához - tette hozzá Heltai László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


