Még mindig nincs új elnök!
MTV: egy hét múlva új elnökválasztási kör
Egy hét múlva ismét kísérletet tesz a tévéelnök-jelölésre és -választásra a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége és társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratóriuma, miután pénteken még a javaslattételig sem jutott az ügy - tudta meg az egyik tagtól az MTI.
2008.05.23 16:44MTIA magát megnevezni nem kívánó kurátor közlése szerint ismét reggel nyolc órakor ül össze a parlament által akkor már várhatóan négy új MSZP-delegálttal - 14 tagúra - kiegészített kuratóriumi elnökség, a civil delegáltakkal kiegészült nagykuratórium pedig három órával később kezd tanácskozni; ha az elnökségnek sikerül kétharmados szavazataránnyal tévéelnököt jelölnie, az utóbbi testületnek hasonló arányban kell igent mondania a személyi javaslatra, hogy eredményes legyen a választás.
Egy másik testületi tag tájékoztatása szerint a Fidesz és a KDNP delegáltjai pénteken javasolták, hogy még a nap folyamán vagy hétfőn (azaz a kuratóriumi elnökség kiegészítése előtt) fussanak neki az újabb jelölési és választási körnek, de ezen javaslatuk nem kapott többséget. A kérdés jelentőségét az adja, hogy a megnövelt létszámú testületben a két párt küldöttei nem rendelkeznek a személyi javaslat blokkolásához elegendő egyharmados szavazataránnyal.
Az MTI információja szerint a nagykuratórium pénteken sem az MTV tavalyi mérlegbeszámolójának elfogadásáról, sem arról nem döntött, hogy a törvény adta lehetőséggel élve megvétózza-e március eleje (Rudi Zoltán mandátumának lejárta) óta ügyvezetőként tevékenykedő Medveczky Balázs kinevezését az alelnöki posztra; mindkét témára jövő pénteken tér vissza a kuratórium.
Csütörtökön az SZDSZ által a kuratóriumi elnökségbe jutott két tag azzal indokolta távolmaradását a péntek reggeli, elnökjelölő ülésről, hogy a Fidesz és a KDNP által a testületbe juttatott négy kurátor azon bejelentése, ki mellé állnak a posztért folytatott versenyben, "erős kétségeket ébresztett bennünk abban a tekintetben, hogy a jelen körülmények között lehetséges-e eredményes munkát végezni". Az ülésen megjelent egyetlen szocialista delegált - Czeglédi László kuratóriumi elnök - azzal toldotta meg távolmaradásuk indokait, hogy a jelenlegi helyzet azt mutatja, "az elnökség egy része nem kíván elnököt választani, legalábbis nem látjuk erre vonatkozó szándékát", a létszámban pedig "a törvényes állapot akkor áll elő, amikor az elnökség kiegészült".
Sorrendben ez volt a tisztségre kiírt második pályázati kör. Miután tavaly október 17-én a kuratóriumi elnökség nem kezdeményezte, hogy pályázat nélkül újrázhasson posztján az MTV-t négy éven át vezető Rudi Zoltán, aki 12 év alatt az első olyan elnök volt, aki kitöltötte hivatali idejét, február 12-én nem tudott jelöltet állítani a posztra a testület. Akkor három, most hat induló közül nem sikerült választaniuk; mindkét menetben indult Hammer Ferenc médiakutató, Rudi Zoltán és a korábban az MTV és több kereskedelmi adó menedzsmentjében is helyet kapó Szabó Stein Imre - mindegyikük újrázott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06