A második pályázat a tisztségre
MTV: hatan pályáznak az elnökségre
Hatan adták be pályázatukat a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára - értesült a kuratóriumi elnökség egyik tagjától percekkel a határidő hétfő kora délutáni lejárta után az MTI.
2008.05.05 15:06MTISorrendben ez a második pályázat a tisztségre; tavaly ősszel a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége nem kezdeményezte, hogy pályázat nélkül újrázhasson Rudi Zoltán elnök, majd február közepén a testület a három pályázó közül nem tudott jelöltet állítani a posztra.
Testületi tagok tájékoztatása szerint a délután két órai határidő lejártát követően bontóbizottsággá alakul át a kuratóriumi elnökség, amely legkésőbb a korai esti órákra megvizsgálja, minden beadott anyag megfelel-e a formai követelményeknek. Egyesek elképzelhetőnek nevezték, hogy arról is határoznak, mikorra tűzik ki az elnökjelölés és ennek sikeressége esetén a választás időpontját.
A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény rendelkezései alapján a parlament által választott elnökség kétharmadának (ez jelenleg hét tagot jelent) szavazata kell a jelöltté váláshoz, és az eredményességhez ugyanilyen arányban kell a személyi javaslat mellé állnia a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratóriumnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


