Nem kerülhet veszélybe
Felülvizsgálja a kormány a szegedi lézerprojektet
Teljes felülvizsgálatot kezd a kormány az Európai Unió egyik tudományos nagyberuházása, az Extreme Light Infrastructure (ELI) részeként Szegedre tervezett lézer-kutatóközpont ügyében.
2012.08.09 18:14MTIMint a kormányszóvivői iroda közleményében olvasható, a fejlesztési kabinet szerint a kiemelt beruházás rendkívüli jelentősége miatt nem kerülhet veszélybe, ezért sürgős lépések szükségesek. "A kormány rendkívüli figyelemmel követi a hozzávetőlegesen 60 milliárd forint értékű szegedi lézerprogramot, amelynek keretében széleskörű európai összefogással, több tagállam részvételével készülnek megalkotni a tudományos mérföldkőnek minősülő új kutatóeszközt. Szeged városa, a tágabb régió és egész Magyarország érdeke, hogy ne keletkezzen olyan zavar a beruházás folyamatában, amely veszélyeztetné a projekt megvalósulását" - hangsúlyozzák a dokumentumban.
A közlemény szerint szerdai ülésén a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság áttekintette a szegedi kutató szuperlézer megalkotását célzó projekt körül kialakult helyzetet, és megállapította: az elmúlt két évben Szegeden nem tettek meg mindent azért, hogy a kiemelt beruházás megfelelő ütemben haladjon. "A mai tényállás szerint, ha nem történik változás, akkor a projekt az előre tervezett 2015-ös időpontig biztosan nem valósul meg" - mutatnak rá. Az NFK ezért augusztus 31-vel bezárólag elrendelte a projekt azonnali, teljes körű felülvizsgálatát. A tájékoztatás szerint szükségesnek tartják az állami cég, az ELI-HU Nonprofit Kft. felelősségének vizsgálatát.
A kabinet meglepődve értesült arról is - áll a közleményben -, hogy a projekt tudományos vezetője, az ELI-HU Nonprofit Kft. tudományos tanácsadó testületének elnökhelyettese, Krausz Ferenc lemondott. "A teljes és gyors felülvizsgálattól azt várja a kabinet, hogy minden jelenleg aggodalomra okot adó problémát minél hamarabb sikerül részletesen feltárni és megoldani" - hangsúlyozza a kormányszóvivői iroda.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


