Elsőként az egészségügy területén
Szóvivők egyetemi szinten
Sikeresen államvizsgáztak az első hazai egyetemi szintű szóvivőképzésben részt vett hallgatók. Elsőként az egészségügy területén szereztek diplomát a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán végzett szakemberek, akiknek tudására, munkájára nagy szükség lesz az ágazatban.
2012.07.30 10:17ma.huA képzés során sokoldalú felkészítést kaptak a mindennapi munkához a beteg-orvos, a beteg-beteg, az orvos-orvos közötti személyes kommunikációban, illetve a társadalmi, a munkahelyi, az intézményi, a szakterületi és a sajtókapcsolati területeken.
Az egyetemi szintű egészségügyi szóvivői képzés indítása a munkaerő-piaci igények reális felismerésén alapult. Az egyetemi szak új oktatásszerkezettel és tudásbázissal kíván hozzájárulni az egészségügy szükséges megújulásához, felkészítve hallgatóit a társadalmi igények kiszolgálására. Ma már számos intézmény, szervezet alkalmaz szóvivőt, ez a munkakör korszerű felkészültséget, jelentős szakmai tudást igényel.
A kilenc másod-, illetve többdiplomás szóvivőt elismert szakemberek készítették fel a felelősségteljes munkára, többek között: Beke Zsuzsa, Baracsy Gabriella, Buncsik Ildikó, Dibusz Éva, Győrfi Pál, Kozák Ákos, dr. Németh Erzsébet, G. Németh György, dr. Orodán Sándor, dr. Strasszer Tibor, Szabó György, dr. Szeles Péter.
Az oktatás során a hallgatók megismerkedhettek a new média eszközeinek és lehetőségeinek alkalmazásával is, a népszerű Napidoktor egészségi online portál közreműködésével.
Az oktatási innovációban élenjáró Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán a 2012/2013. tanévben is meghirdetik az egészségügyi szóvivő és kommunikációs szakirány stúdiumokat, két féléves képzés keretében - tudtuk meg az AC Interactive Communications-től.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


