Adókedvezmény
Az MSZP szerint a KDNP beismerte: hátrányos az egykulcsos adó
A kisjövedelmű családok tízezrei nem tudják igénybe venni a gyermekek utáni adókedvezmény teljes összegét.
2012.07.24 15:58MTIKormos Kata, az MSZP szóvivője minderről kedden sajtótájékoztatón, Budapesten beszélt. Ezzel arra a KDNP-s javaslatra reagált, amely azt célozza, hogy azok a kisgyerekes családok, amelyek nem tudják kihasználni az adókedvezmény teljes összegét, a munkavállalói járulékokból érvényesíthessék azt. Harrach Péter az MR1-Kossuth Rádió hétfő reggeli műsorában elmondta, az érintett családok átlagosan 30 ezer forintot nyerhetnek így.
A szocialista párt szóvivője szerint a kereszténydemokrata frakcióvezető ezzel elismerte, amit az MSZP két éve mond: az egykulcsos adó miatt családok tízezrei nem tudják érvényesíteni a gyermekek utáni kedvezményt. Harrach Péter nyilatkozata világossá teszi, hogy ezek a családok eddig elestek a most beígért több tízezer forinttól - fűzte hozzá.
Kifogásolta azt is, hogy a KDNP-frakció vezetője a részletekről - így arról, hány családot érint a könnyítés - egyelőre nem számolt be.
Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja azt mondta: megbukott a kormány családpolitikája, ezért távoznia kellene Soltész Miklós államtitkárnak. Bírálta a családtámogatások - köztük a családi pótlék - befagyasztását, és azt, hogy a nagyjából 80 ezer kisgyermekes család járt rosszul az adóváltozások miatt, miután a keveset kereső kismamák az adójóváírás megszüntetése miatt kilencezer forinttal kevesebb gyedet kapnak. Közülük eddig kevesebb mint húszezren kaptak kompenzációt - jelezte.
Kapcsolódó írások:
- Jelentősen átalakul a k+f adókedvezmények rendszere
- Adókedvezményt kap, aki befizet az államadósság elleni alapba
- Fidesz: az élettársaknak is jár a családi adókedvezmény
- Családi adókedvezmény: kalkuláljon, hogy mennyi marad a zsebben!
- Balog Ádám: már a januári bér után igénybe vehető a családi adókedvezmény
- Jövőre hatszázezer szülő mentesül az szja-fizetés alól
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


